• Carnegie Hall, New York City
„ The Budapest Symphony Orchestra is altogether a first-class orchestra, up to the best standards anywhere. It is supple and homogeneos group, with proficient first-desk players, smooth ensemble and a rich sound.” – Harold C. Schonberg / New York Times
• Barbican Hall, London
„…there was not only a polish and command of technical demands, but also a sense that the orchestra was applying a distinctive stamp to its playing…” – Daily Telegraph, 27th May 1995
• Newcastle, England
The encores were still sounding from one of Hungary’s greatest cultural ambassador, the Budapest Symphony Orchestra… Vásáry and the band gave of their best in contrasting lush elegiac strings with earthy, rasping brass ending with a virtuoso finale…” – Newcastle City Hall, Thomas Hall
• Budapesti Wagner Napok 2007
Talán ha Klemperer első operaházi bemutatkozását várta a magyar közönség ilyen feszült izgalommal hatvan évvel ezelőtt, mint most Fischer Ádám Wagner-dirigálását a Művészetek Palotájában. A tavalyi parádés Parsifal-produkció óta kezdjük elhinni: Magyarországon is lehet operát előadni világszínvonalon. A legnagyobb elismerés a Rádiózenekart és Fischer Ádámot illeti. Szinte hihetetlen, hogy egy színpadi előadásokhoz nem szokott, a darabot repertoáron nem tartó együttes nagy operaházak zenekarát megszégyenítő módon képes legyen Wagnert játszani. ¬– Heti Válasz, Rockenbauer Zoltán 2007
• Wien/Konzerthaus: HARY JANOS am 28.5.2007
So und nicht anders muss man einen Háry János dem interessierten Publikum außerhalb Ungarns präsentieren. Das ganze war eigentlich eine große erweiterte Suite mit Sprechern und Solisten und natürlich viel Chor. Die Rechnung ging unter Adam Fischer gut auf. Die Stars des Abends waren Ulrike Beimpold und Florentin Groll als Erzähler dieser Geschichte und natürlich das grandiose Orchester. – E.Habermann
Interjúk
„Életem nagy élménye volt a Rádiózenekarral együtt dolgozni. Olyan profi zenekarral kerültem kapcsolatba, amelyiknek már gyakorlata volt a modern magyar művek előadásában. Egy hosszú tanulmányút első állomásának tekinthető ez a közös munka. Mert az, hogy a zeneszerző odaállhasson a zenekar elé – a karmester és a szólista mellett – az olyan magatartást kíván, amit meg kell tanulni. Nemcsak az derül ki, hogy meghallom-e ha valaminek másképpen kellene szólni, hanem azt is, hogyan tudok instrukciót adni, ha hangszínbeli, dinamikai vagy egyéb korrekciót szeretnék kérni, hogy azt az előadók jó szívvel teljesítsék és az egész művet pártolóan adják elő.” (Láng István, 1990)
„… ők mindent tudnak! Az égvilágon mindenre képesek. Én olyat nem tudok írni, amit ők ne tudnának lejátszani. Vagy akkor már olyan csúnya lenne, amit nem lenne érdemes meg sem komponálni. Szinte minden magyar szimfonikus művet a Rádiózenekar mutatott be.” (Hidas Frigyes, 1990)
